Június 14, szerda (Fruzsitól)

/Sziasztok! 
 Meghoztam az új bejegyzést ezzel eggyüt egy új napot is! Remélem tetszeni fog nektek. Léci írjátok le  a véleményeteket - ha nem túl nagy kérés persze -, hogy tudjuk tetszi-e nektek. 
 Na, de nem is szaporítom a szót. Jó olvasást!
 Puszi!/

  Reggel valami oknál fogva az ágyam ki dobbot. Jó ez elsőnek, furcsának hangozhat, de nem is a szóhasználaton van a lényeg… Hanem a jelentésén.

     Ki kell mondani kerek perec, hogy nem éppen a korán kelésről vagyok híres. Jó oké nem alszom délig sem, de azért a nyolc-kilen, de megesik, hogy tízkor kelek fel. Ezzel nagyjából meg is cáfoltam nem rég elmondott mondatomat miszerint „.. nem éppen a korán kelésről vagyok híres.” , hát pedig ez igaz, de hozzá kell adni, hogy hétalvó sem vagyok. Vagyis átlagos vagyok a javából. Legalábbis ebből a szentpontból.

    A családomról reggel már nem éppen lehetne elmondani. Ugyanis anyát reggelente majd szétveti az ideg, hogy nekünk az ételünk (Alfonzzal) el legyen készítve, vagy a pénzt odaadja és időben elindítson az iskola felé minket (csak, hogy tisztázzuk apa ilyenkor már nincs itthon, általában amikor mi kelünk lelép, hogy a reggeli veszekedésünket ne kelljen hallgatnia, azaz jóformán elmenekül). Az iskola sincs messze csak négy saroknyira, úgy hogy oda is könnyel eljutunk gyalog is akár.

    Na, a mai reggelünk is pont ilyen volt, csak mikor én kipihenten ki battyogtam a szobámból apa a reggeli kávéját iszogatta éppen. A trappolásomra felkapta a fejét és mikor konstatálta, hogy ki vagyok az órára kapta a fejét és az időt kezdte el pásztázni. Én erre csak megforgattam a szemem és úgy léptem be a konyhába.

- Neked is jó reggeltett! – majd körbe nézve rájöttem, hogy valaki hiányzik a látott képből. – Anya hol van? – kérdeztem az asztalhoz leülve.

- Elment a sarki boltba tejért. – felelte, majd figyelmét újra a sportújság kötötte le.

- Aha. – ennyi volt beszélgetésünk, de nem kellet kb. öt percet sem várni anya toppant be.

- Szia… Lotti te már fent vagy? – kérdezve meglepetten, mert hát iskolai időszakban nagy ritkán keltem fel ilyen korán.

- Igen, de farkas éhes vagyok úgy, hogy csinálsz léci valami ehetőt? – kérdeztem angyali fejet vágva.

- Persze szendvics jó lesz? – én csak bólintottam.

    Nem sokára a szendvics ott volt előttem, bár ez sem valami hosszú ideig volt. A lehető leggyorsabban faltam ettem mikor kedves Alfonz toppant be.

- Nem tudnál kicsivel diszkrétebben enni? – nézet rám lesajnálóan.

- Nem tudnád reggel befogni legalább? – néztem vissza rá majd egy jó irányzott lendülettel felpattantam, megköszöntem az ételt és a választ nem megvárva mentem a szobámba öltözni.

      Mikor az öltözéssel kész lettem (kb. 5 percet vett igénybe az egész) hallottam egy ajtócsapódást. Szóval apa megint elhúzta a csíkot, azaz akarom mondani elindult dolgozni…

      Az indulási ideig ki sem léptem a szobámból. Mikor az időt jónak láttam kitrappoltam fel kaptam a nekem szánt ételt majd nyomtam anya arcára két puszit és egy nagy köszönés kíséretében elhagytam a házat és az iskolát vettem célba.

     Az suliban már nem tanulunk hisz pár nap és itt a Vakáció….