Június 13, kedd (Dorkától)

Meghoztam az új részt. Jó olvasást.

-De ugye sokat fogunk majd találkozni? – kérdezte Vanda.

-Hát szerintem jó lenne, ha nyáron is gyakran tudnánk beszélgetni. Ugye ott lesz a sulis tábor, pizsiparti. Meg mehetnénk játszótérre is – csillant fel Csenge szeme.

Hazafelé még rengeteget beszélgettünk a nyárról. A kapunkban én elköszöntem tőlük és vidáman futottam be a házba.

-Sziasztok! Megjöttem – kiabáltam, miközben beléptem az ajtón.

-Ne ordibálj! Megőrülök a kiabálásodtól – milyen kedves az én bátyám.

Alfonzzal soha sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, mindig szívtuk egymás vérét, de szerencsére szeptembertől gimibe és ezzel együtt kollégiumba megy. Addig már csak egy nyarat kell kibírnunk együtt.

-Te is ordibálsz. Amúgy is minek avatkozol bele a dolgomba? – rivaltam rá.

-Hagyj békén! Bébikkel nem tárgyalok!

-Persze, bébi vagyok. De szeretnélek figyelmeztetni, hogy csak egy év van köztünk nem pedig egy évtized, ahogy azt te gondolod. Nem vagy te olyan bölcs.

-Akkor csak véletlenül vettek fel abba a gimnáziumba, amit elsőnek megjelöltem.

-Az egy rossz suli.

-Igen? Ha jól tudom, te is oda akarsz majd járni.

-Így, hogy véletlen felvettek téged, én biztos nem fogok oda járni.

-Hát remélem is – vágta oda nekem és ezzel bevonult a szobájába.

Ezek a veszekedések nálunk már mindennapiak, így a konyhából kilépő anyu sem csodálkozott nagyon, hogy a gyerekei ismét egymás torkának feszültek.

-Már megint veszekedtek? – nézett rám szomorúan.

-Nem tehetek róla. Alfonz kezdte. Mindig ő köt belém – védtem magam, szokás szerint.

-De Lotti, tizenhárom éves vagy…

-Tizennégy, tizennégy éves vagyok. Már csak pár hét és annyi leszek.

-Alfonz is a tizenötöt tölti és mégis óvodás módjára veszekedtek.

-Szeptembertől majd elmúlik. Nincs Alfonz, nincs veszekedés – és lezártnak tekintettem a beszélgetést.

Bevonultam a szobámba, bekapcsoltam a zenét és teli torokból énekeltem a Despacitót.